A huszadik század egyik legbefolyásosabb tervezője, Yves Saint Laurent mondta egyszer, hogy elégedett azzal, amit a divatban létrehozott, de azt nagyon sajnálja, hogy a farmert nem ő találta ki. A legendás tervezőnek igaza volt, a farmer mára a divat örök klasszikusa lett, megkerülhetetlen, nélkülözhetetlen és megunhatatlan. A divatvilág jelentős szakírói igaz egy jó évtizede temették már, és megírták nekrológjaikat, de a kék pamut nadrág változatlanul köztünk van, sőt talán még soha nem volt ennyire népszerű, ennyire sokarcú és ennyire változatos. Ma a farmer nélkül nincs utcakép, nincs valóság. 

A kék az ég és a tenger színe. A kékről gyakran a biztonságra és a stabilitásra gondolunk. Ez a szín szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet.

 Balaton és az ő kéksége. /Balatonakali/

 Sok árnyalatát különböztetjük meg, így mindenki a saját típusának megfelelőt tudja kiválasztani.

Mondhatom azt, hogy A szürke ötven árnyalatának legalább akkora a visszhangja, mint Putyin érkezésének?! Háziasszonyok ezreinek korbácsolta fel a fantáziáját, ezzel rivaldafénybe emelve a BDSM szubkultúrát. Ez a társadalmi szokásoktól eltérő kultúra és sajátos viselete évtizedek óta szivárog be az utcai öltözékünkbe. Egy latex, lakk vagy bőr nadrágban megjelenni ma már nem kihívás.

 Merészebbeknek Adriana Lima szettje adhat inspirációt.

Ez az öltözködés, ami körülbelül a második világháború környékétől datálható, már nem számít tabunak. London eldugott melegbárjainak bugyrából kezdett el kiszivárogni, és hamar kibontakozott egyéb műfajokban is: képregények, műalkotások, könyvek, klubok, butikok, ruhák.

Limpár Imre szakpszichológus tartott előadást a napokban az ELTE-n. A téma igen nagy népszerűségnek örvendett, pláne, hogy ezt még a címben számmal is párosították, mert ugye, mi szeretjük a számokat. Így is lett. Közel 500-an vettünk részt, és nyitottuk meg elménket a fejlődésnek.

Ki-ki a maga életszakaszára értelmezte a hallottakat, így én a stílusterápia jegyében és az önkifejezésben ültem ott a 164-es sorszámmal, az egyetemi padban. Szó volt komfortzónáról, önértékelésről, önbecsülésről, önbizalomról, önszeretetről, könyvajánlásról és sok humoros történetről, amit igazán jól és őszintén adott elő Limpár Imre. Ezekből fontosnak tartom kiemelni az önszeretetet.

Ha nem szeretjük magunkat, akkor se önbecsülés, se önbizalom nem jön szembe velünk a körúton. Ahhoz, hogy erre rájöjjünk nem kell Freud tanait bemagolni de engem, akkor ott, ez megébresztett. Elgondolkoztattak azok az elcsépelt, magazinokban, önfejlesztő vagy, ahogy tetszik, self-help könyvekben, online fórumokon olvasott - "írd le, hogy mit szeretsz önmagadban" - mondatok. Sok pszichológiai előadáson, tanfolyamon vettem részt és olvastam el könyveket a témában, így határozottan tudom mondani, hogy van valami mágikus ezekben a mondatokban, ha igazán el hisszük és igazán akarjuk. Képesek vagyunk kilépni a komfortzónánkból! Fontos, hogy legyen egy jövőképünk egy víziónk. A nélkül nehéz lesz, mert nem tudjuk, merre menjünk. Számos lehetőségünk van inspirálódni, megtalálni az utunk. Igen, szükség van egy kis lassulásra, hogy észrevegyük a körülöttünk lévő lehetőségeket.

Kérlek, mikor elolvastad a bejegyzésemet, tedd fel ezt a kérdést magadnak, s az első választ, ami beugrik, írd le;

Ki vagyok én?